| 2008. November 21. Péntek, Olivér |
 |
|
Istenem! De jó volt látni és újra hallani ezt a két himnuszt ebben a sorrendben! Német és olasz! Egy fél Ferrari, egy tehetség, aki alázta a mezőnyt... Van egy új Schumacher-ünk! :)
Nagyon sok sikert kívánok Vettelnek! Remélem pár év múlva egy gyönyörű vörös autóban oktatja a népet! :)
És persze gratulálok a nagyszerű hétvégéhez! Remek verseny volt, végre!
Régóta nem írtam és ennek megvolt az oka. Leginkább az id?hiány. Rengeteg minden történt, talán most eszembe se fog jutni minden, ebben a kés?i órában, hiszen lassan holnap lesz, de azért igyekszem.
A két ünnep között összeköltöztünk kedvesemmel, azóta lassan két hónap telt el. Azóta szinte minden hétvégén próbáljuk úgy rendezgetni a lakást, ahogy szeretnénk, szóval nem sok pihenésre van id?. Múlt héten megérkezett a még decemberben megrendelt ágyunk. Igaz kisebb vagyon volt, de megérte: ágynem?tartós, jó sok minden fér bele, a fejtámlák külön állíthatók több fokozatban is, a kárpitozás olyan, amilyennek szerettük volna, barna és drapp,persze sikerült a legdrágábbat kiválasztani, de hát egyszer élünk :) Mivel helyet kellett neki szorítanunk, ezért elvittük a régit, átrendeztük a szobát, kitakarítottuk az egész lakást, majd felcipeltük az új ágyat, összeszereltük, majd ismét takarítás, mert a csomagolás azért nyomot hagy magaután. Ez volt szombaton, de a vasárnap is hasonlóan telt, mosás, takarítás, rendrakás, és az ilyenkor szokásos finomságok.
A következ? héten pénteken Yamato el?adáson voltunk. Nagyon jó volt, de mégjobb, ahogy a péntek este kezd?dött. Történt ugyanis, hogy öcsém neten rendelte és fizette a jegyeket (8000Ft-os, mivel a drágább kategóriában már nem volt 5 hely egymásmellé). Ez mind szép és jó, csakhogy a pénztárnál kiderült, hogy a rendszer nem állt éppen a helyzet magaslatán, és szépen egy nappal korábbra foglalta a helyet. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akik így jártak. Szerencsénkre és a szervez?knek hála mégis sikerült megnézni a remek el?adást. Nem hisztiztek, nem küldtek el, hogy ez a mi bajunk, hanem megkértek, hogy várjunk türelmesen, amíg a néz?k nagy része helyetfoglal, majd utána 5 egymás melletti helyet biztosítottak nekünk, szerintem jobbakat, mint ahová a jegyünk szólt volna. Köszönet nekik mégegyszer! :)
A szombat elég érdekesen alakult... De ezt majd legközelebb ;)
Szombaton megnéztük a Macskafogó II-t! Nekem tetszett, bár a központi fikaoldalon leginkább csak lehúzzák, de szerintem egész jó volt, persze az els? részt nem szárnyalja felül.
Ezúton szeretnék békés, meghitt karácsonyt és sikerekben gazdag boldog újévet kívánni minden ledves látogatómnak! :)
A hétvégém hihetetlen jó volt! :)
Céges hétvége volt Dunakilitin voltunk a Szigetköz Wellness Hotelben. A hangulat nagyon jó volt, mindenki remekül érezte magát, bár vasárnapra már mindenki hulla volt, köszönhet?en a hajnali 3-ig tartó karaoke partynak és a sok Jägermeister és mézes Vilmos jótékony hatásának :)
Pénteken délután érkeztünk, lecuccolás után nem sokkal vacsi, majd bowling, utána egy póker party. Szombat délel?tt pancsikáltunk a medencében, majd szaunáztunk, jól kiéheztünk ebédre :) A délután leginkább kómás alvással töltöttük, majd ping-pongoztunk egy keveset és kávézással készültünk az estére vacsora elött. És vacsora után jött a már említett karaoke-zás, ami a hétvége csúcsponjtja volt! Természetesen szétüvöltöttük a torkunkat, de jó móka volt. :)
Készült jó pár kép is, de leginkább a videók azok, amiket még nem láttam, de talán nem is baj :D
Vasárnap hazafele meglátogattuk a dunakiliti duzzasztót, majd szép nyugodt tempóban hazakocsikáztunk.
Ah, micsoda hétvége! Micsoda (múlt)hét! Pihenésre nem sok id?m volt, leginkább semmi. Ma reggel meg iszonyú fejfájjással ébredtem, ami most is kínoz. Csak a Bijoumusic zseniálisan kellemes zenéje jelent vígaszt és okoz enyhülést. Tegnap este hallottam ?ket a Pet?fin, aminek örülök, hiszen a Múzeumok Éjszakáján volt szerencsém személyesen hozzájuk egy jó kis koncert erejéig. Ajánlom mindenkinek a Tánc cím? számukat, nagyon kellemes nyugtató, melnakólikus zene. A koncertjükön éreztem egy kis Portishead-es hatást, ami persze, nem baj, hiszen nagyon szeretem a trip-hop mestereit.
Visszatérve a múlt hétre, csütörtökön családi körben ünnepeltünk. Vacsorázni voltunk az Új Tündérkert Vendégl?ben, Édesanyám névnapja és a születésnapom alkalmából, mivel pénteken bankos bulin voltunk, ami nekem nem annyira tetszett, szombaton bowling a Gold Crown-ba, utána séta a Gellért hegyen, vasárnap megint szülinapozás, szóval a csütörtök volt mindenkinek szabad.Ja és persze minden nap korán kelés, mert az a jó :)
Egy hónapja, hogy elköltöztem otthonról. Igaz, még mindig nem cuccoltam át 100%-ig, meg még mindig nincs netem, de azért egész jól haladnak a dolgok.
El?ny, hogy sokkal kevesebb id?, míg beérek dolgozni, így kés?bb kelhetek :) Bár magamnak (meg öcsémnek) kell f?znöm néha, de azt kifejezetten szeretem, a többi házimunka is ránk vár, amit viszont már nem annyira szeretek :)
Igazából nem is tudom mit akarok ezzel mondani, talán csak annyit, hogy sokkal nehezebbnek gondoltam az átállást, mint amilyennek érzem, de úgy gondolom jó így.
Csak azt tudnám, hogy miért fáj kegyetlenül a fejem amióta felkeltem...
Mostanában egyre jobb a hangulatom, pozitívabban szemlélem a világot, pedig tél van, és ilyenkor depi szoktam lenni.
Találtam pár nagyon jó idézetet, érdemes elolvasni.
"Az ember nem azért halhatatlan, mert valamennyi teremtmény közül egyedül neki van kimeríthetetlen hangja, hanem mert lelke van, szelleme, amely együttérezni, áldozatot hozni és t?rni is tud."
(Faulkner)
"Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod ?ket, az szabad akarat."
(Jawaharlal Nehru)
"Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb id?n át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj."
(Charlotte Bronte)
"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem el?rejutás, csak az, hogy valaki szeresse ?t igazán."
(Goethe)
Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy meg?rizd nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.
(Mahatma Gandhi)
"Aggódj kevesebbet, reménykedj többet; egyél kevesebbet, rágj többet; panaszkodj kevesebbet, lélegezz többet; beszélj kevesebbet, mondj többet; utálkozz kevesebbet, szeress többet."
"Ki tudja, melyik jön el?bb: a következ? élet vagy a holnapi nap."
(Tibeti közmondás)
"Aki mosolyog, az mindig er?sebb annál, aki haragszik."
(Japán bölcsesség)
"Úgy élj, ahogy gondolkodsz, mert el?bb-utóbb úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz."
"Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész."
(Victor Hugo)
"Minden nap tiszta lap: írd rá, amire emlékezni szeretnél."
(Jiddis közmondás)
"Panaszkodtam, hogy nincs cip?m, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába."
(Perzsa közmondás)
"Élvezd a kis dolgokat, egy nap vissza fogsz tekinteni és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok."
(Robert Brault)
"- Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom - mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték: - Miért ostoba az efféle gondolkodás?
- Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ? maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak ?rizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegét?l fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!"
(Buddha)
"A bölcs nem az, aki soha nem szenvedett, hanem, aki átélte és legy?zte a kétségbeesést!"
(Indiai tanítás)
"A boldogság azokra talál rá, akik egymást boldogítják."
(Kelta közmondás)
Szóval, csak pozitívan, szeretettel és türelemmel egymás iránt! :)
Szép napot Mindenkinek! :)
Régi, de szertem és újra megtaláltam...
Gabriel Garcia Márquez: 13 jó tanács az élethez
1. Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted!
2. Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni.
3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
4. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.
5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül, és tudod, hogy sosem lehet a tiéd!
6. Sose felejts el mosolyogni! Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.
7. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek TE jelented magát A Világot!
8. Ne vesztegesd id?det arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse.
9. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelel? emberrel találkozz, miel?tt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.
10. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!
11. Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!
12. Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, miel?tt valaki újjal találkozol, akit?l azt reméled, hogy ismer téged!
13. Ne küzdj túl er?sen! A legjobb dolgok váratlanul történnek.
Mindennek oka van, ami történik velünk!
Igen! Igen! Igen-igen-igen! Kimi Räikkönen világbajnok!!! :) Tegyük hozzá, megérdemelten!
Miután megnyerte a versenyt és ezzel a világbajnokságot is, kibontottam egy üveg pezsg?t és ittam az egészségére, meg a további sikereire is.
Forza Ferrari!!! :)
Hétvégén Miskolctapolcán voltunk, újra, de most családostól. Jó volt. Éjszakai fürd?ztünk, és rengeteget ettünk, már-már zabálásnak lehet mondani. Fel is szedtem újabb felesleges kilót. De már er?sen visszafogtam magam, látszik a mérlegen is :)
Másról jelenleg nem tudok írni, dolgozom, amit nagyon élvezek. Még jó, hogy a hobbim a munkám :)
|
|
|
|